Debreczeni Gergely

Head of R&D, Aimotive
Debreceni Gergely

Debreczeni Gergely az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2002-ben szerezte meg fizikusi képesítését majd a részecskefizika területén végzett kutatásai után 2008-ban doktori fokozatát is. Tanulmányai után a Genf-i Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) eltöltött 4 év alatt az L3 és a CMS kísérletek tagjaként fundamentális fizikai kutatásokkal, elosztott számítási, adatfeldolgozási módszerekkel és részecskefizikai detektorok tervezésével foglalkozott, munkájával hozzájárulva a Higgs-boson felfedezéséhez.  2008 és 2015 között a gravitációs hullámok első közvetlen megfigyelését végül sikeresen megvalósító LIGO – Virgo kollaboráció tagjaként, majd megbízott szakmai koordinátoraként és a Wigner Fizikai Kutatóintézet GPU Laborjának valamint Gravitációfizikai Kutatócsoportjának vezetőjeként dolgozott. 2016-ban megkapta a Special Breakthrugh Prize in Fundamental Physics kitüntetést.

2015-től az Aimotive mesterséges intelligencia és önvezető autózással kapcsolatos kutatásaiban vesz részt, jelenleg mint a cég Tudományos Koordinátora.